HH140 💭 te is abbahagytad?
szia kedves olvasó!
hogy vagy? érzel még valamit a karácsonyi pihenés jótékony hatásaiból vagy már bedaráltak a hétköznapok?
majdnem egy hónapot töltöttem budapesten az ünnepek ürügyén és közben igyekeztem más szemmel látni a világot magam körül. az elmúlt 12 évben mindig ideiglenesnek vettem az otthon töltött napokat, heteket, tudtam, hogy vár vissza a stockholmi életem - egy turista voltam a szülővárosomban.
most azonban a nyári hazaköltözés miatt azt próbáltam fejben szimulálni, hogy ebben a pesten töltött 24 napban úgy mozgok, mintha ez lenne a valóságom, a hétköznapjaim színtere.
tudom, hogy sok múlik azon, mit gondolunk a körülöttünk zajló eseményekről és igyekszem kialakítani egy olyan elvárásrendszert, olyan nézőpontokat, amelyek segítenek nekem elégedetten élni egy olyan országban, ahol mindenki elégedetlen, a kommunikációs csatorna pedig a panaszkodás.
idén leszek 49 és azt mondják, ahogyan öregszik az ember úgy kövülnek be a véleményei a világ dolgairól, de én elkezdtem tudatosan lépéseket tenni az ellenkező irányba. definíció szerint a vélemény egy olyan ítélet vagy elképzelés, ami egy személy saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. a vélemény szubjektív, tehát az egyén személyes meggyőződésén alapul, és nem feltétlenül tükrözi a valóság objektív igazságát.
tudjuk, hogy már egy ideje a post-truth világában élünk, ahol a tények nem léteznek és a polarizált társadalmakban mindenki a saját kis buborékában kiabál a másik buborékban lévőre, hogy hülye.
közben olyan mennyiségű információ zúdul ránk, hogy nem győzzük feldolgozni, de nekünk szofisztikált és mélyremenő véleményünk kell legyen az izraeli-palesztin konfliktusról, az ukrajnai háborúról, az oltásról meg a huti kalózokról és tajvan függetlenségéről meg a klímaváltozásról.
meg is betegszünk mentálisan, tiszta stressz az élet és egyre jobban félünk, utáljuk egymást, miközben már régen túl a kognitív kapacitásunk határán a véleményvezérekre támaszkodunk és max. annyit teszünk, hogy elolvassuk a 444-et vagy a diétás magyar múzsát, netán az origót vagy bayer zsoltékat és akkor azt gondoljuk, ami az ő véleményük.
ebben keressük a megnyugvást, a biztonságot, a kontrollt, a hovatartozást: nekünk is van már véleményünk a világ összes szaráról, melyek amúgy közvetlenül egyáltalán nem, legtöbbször pedig közvetve sem befolyásolják az életünket.
elvileg a vélemény a társadalom fejlődésének egyik motorja kéne legyen, mivel ösztönzi az embereket arra, hogy vitatkozzanak, meggyőzzék egymást, és új ötleteket dolgozzanak ki. a valóságban azonban nagyon messze kerültünk attól, hogy egészséges keretek között megvitassunk minket érintő problémákat, továbbá, hogy képesek legyünk számunkra teljesen irreleváns dolgokra azt mondani, erről nincs véleményem, nem teszek erőfeszítést pl. azért, hogy megértsem az mRNS vakcinák működését úgy, hogy közben a kovalens kötésnél már ledobta az agyam a gépszíjat hetedikben.
az utóbbi időben sokszor popper péter szavaira emlékeztetem magam:
mindenről a végtelenségig lehet gondolkodni. hogy valamiről véleményünk van azt jelenti, hogy egy ponton lehorgonyoztunk, és abbahagytuk a gondolkodást.
tudatosan gyakorlom elengedni a saját véleményeimet, megkérdőjelezni őket, egyenértékűnek elfogadni mások véleményét akkor is, ha nem értek egyet vele onnan, ahonnan én látom. és egyre több témában veszem a bátorságot kijelenteni: nincs elég ismeretem ahhoz, hogy bármilyen véleményt formáljak - és azokban a dolgokban, melyek nem érintenek engem nem is akarok véleményt kiizzadni magamból.
régen azt hittem, akkor vagyok intelligens és értékes, ha mindenről van véleményem. ma már ezt nem gondolom. próbálok jelen lenni, az érzéseimre hangolódni, a vitapartneremre figyelni és az objektív tényeket, a közös pontokat, a megoldásokat keresni.
és neked mi a véleményed a véleményekről?
podcast
a HAC csatornán egy nagyon különleges adás jelent meg szerdán, amiben egy volt kliensem levelét osztom meg veletek az ő beleegyezésével, amiből tökéletes képet lehet kapni egy évekig tartó kiégés folyamatáról. címe: 119. a kiégés anatómiája happy end-del | egy sikeres fodrász, vállalkozó igaz története
a nevét és néhány részletet megváltoztattunk, hogy ne lehessen beazonosítani a történet szereplőit. főhősünk, nevezzük Imolának még mindig nem épült fel teljesen a burnoutból, de keményen dolgozik az ügyön, jár pszichológushoz, és legtöbbször sikeresen alkalmazza azokat az asszertív kommunikációs és határtartási technikákat, amelyeket a coaching folyamat során tanítottam neki - miután kiderítettük, hogy hogyan szeretné újraépíteni az életét.
fogadd a történetét sok szeretettel és ne feledd, nem vagy egyedül, mindig van kihez fordulni, van kitől segítséget kérni.
a bezzeg a svédek podcastben is megjelent egy új epizód a hét elején, amelyben a hazaköltözéssel kapcsolatos legfrissebb kalandjaimat dolgozom fel. az adás érdekessége, hogy a témához passzoló dalt is komponáltam az AI segítségével. hallgasd meg a kedvenc podcast lejátszódon és iratkozz fel, ha szeretnéd péntekenként ezeket a hírleveleket hangos formátumban is fogyasztani, mert idén ott fognak megjelenni.
ugyanitt megismétlem a felhívásomat, hogy várom a hallgatók pályaműveit HAC intro zenékre. lehet a suno.ai ingyenes programot használni, de nem sértődök meg hangszeres, emberi zenéktől sem. ha készítesz egy zenét, akkor én beteszem az adásba. OK?
sori
sokat láttam már, ezért ritka, hogy olyan sorozattal találkozzak, ami az első jelenettel úgy pofán vág, hogy utána tátott szájjal bámulom non-stop az egészet. az extraordinary disney+on mindenképpen ilyen. ennyire kreatív, szellemes, jó színészekkel, szuper látványvilággal megspékelt cuccot ritkán látni. nálam 10/10.
ja és olyan eszméletlen jó zenék vannak végig, hogy a hajad leteszed. itt a spotify playlist a soundtrackhez:
nem is értem, hogy miért nem mindenki erről ír extázisban?
ennyi voltam mára, köszönöm a figyelmed, és még egy utolsó figyelmeztetés a végén:
január 22-én hétfőn indul a következő ‘mindfucktól a mindfulnessig’ csoportos programom. ha esetleg last minute bejelentkeznél, akkor siess!
a legjobbakat!
andrás