HH7 🌍 mindenki játszik!
2020. november 13.
mindenki játszik
amerikában még javában zajlik az elnökválasztás utáni hisztéria, amit gyönyörűen összefoglal a last week tonight legutóbbi számában john oliver. az árnyék podcast eheti adásában is kitárgyaljuk a témát. ne habozz meghallgatni!
a világ azon fele, aki szeretne hinni a képviseleti demokráciában és a liberalizmusban egyre inkább kezdi elveszíteni a hitét a sok szarság láttán, miközben reménykedünk, hogy biden és (főleg) harris egy új reményt jelent a galaxisnak. a megválasztott új elnök győzelmi beszédében kifejtette, hogy szeretné újra egyesíteni a végletekig megosztott és egymás ellen hergelt amerikai társadalmat.
eközben a koronavírus-járvány legdurvább napjaiban a magyar kormány gyorsan alkotmányt módosít, hogy kirekeszthessen még néhány társadalmi csoportot és megakadályozza az ellenzéki összefogást a következő választások előtt.
nagyon rövid ideig tartott az amerikai események miatt érzett megkönnyebbülésem. jelentem dühös vagyok a szeretett kis hazám vezetőire.
dühöt általában akkor érzünk, amikor igazságtalanság ér minket. ez azt jelenti, hogy az értékrendünkkel ellentétesen cselekszik valaki - ne adj isten ránk is erőlteti az ezirányú döntését.
az én értékrendemben alaptétel, hogy mindenki játszik! egyre több kutatás igazolja, hogy a sokszínűség (#diversity), a vegyes összetételű csapatok a siker biztos zálogai.
szerintem mindenkinek meg kell adnunk a lehetőséget, hogy fair körülmények között felléphessen a porondra. legyen szó egészségügyi ellátásról, oktatásról, lakhatásról, munkáról, bármiről. nyilván fontosak a szabályok, hogy az adott színtéren milyen magatartás megengedett és mi nem, de a lehetőséget mindenkinek meg kell adni!
egyébként többek közt emiatt az alapelvem miatt sem vagyok híve a korlátozásmentes piaci szabályozásnak, ahol a nagy halak felzabálják a kicsiket vagy nem is engedik beugrani őket a vízbe. a kereslet-kínálat törvényszerűsége pedig könnyen igazságtalanságokhoz vezet.
ez számomra egy nagyon aktuális probléma, elmesélem miért.
a nagy az érdeklődésnek köszönhetően az egyéni konzultációim iránt (hibrid coaching) mostanra már teljesen megszokottá vált, hogy senkivel nem tudok elkezdeni azonnal foglalkozni - amikor a legnagyobb szüksége volna a segítségre -, hanem várólistára kerülnek az új klienseim.
ez üzleti szempontból nézve egy óriási siker - nem panaszkodhatok. a környezetemben már többen elkezdték mondogatni, hogy emeljek árat. ezt diktálja ugyanis a piac: ha valamire nagy a kereslet, akkor árat kell emelni.
én viszont valahogy nem a szemem előtt pörgő dollárjeleket látva dörzsölöm a markomat, hanem aggódom picit. egyáltalán nem nyugtat meg a következő gondolatmenet: ha elkezdem emelni az áraimat, akkor egyre inkább csak a gazdagok fogják tudni megengedni maguknak, hogy segítséget kapjanak. az elképzelt út végén én vagyok a sztárok coach-a, aki csak nagy pénzért nagy emberekkel dolgozik. és mi lesz a kevésbé tehetősekkel?
a tanácsadói pályafutásom elején megfogalmaztam, hogy a célom mások segítése. természetesen én is pénzből élek, nem szeretnék nélkülözni. ezt a két tényezőt össze tudom egyeztetni. azt is tudom, hogy mennyi pénzre van szükségem a vágyott életszínvonalhoz. ha ennyit tudok keresni a számomra megfelelő mennyiségű munkával, akkor ezen felül minden csak bónusz.
ezeket figyelembe véve nagyon problémásnak tartom, hogy a piac törvényeit alkalmazzam a segítői tevékenységemre. egyrészt úgy gondolom, hogy van egy sáv amin belül reális a szolgáltatásom ára. (pl. azért mert lakáshiány van még nem ésszerűek a keresleti piacon tapasztalható ingatlanárak, ugye?) másrészt nem akarom a pénzzel kevésbé jól ellátott rászorulókat kizárni a szolgáltatás köréből.
eddig is úgy dolgoztam, hogy az általam fairnek gondolt átlagos ártól a társadalmi felelősségvállalás jegyében eltértem esetenként lefelé. emellett vannak olyan céges felső vezető klienseim, akiktől meg többet kérek (úgyis elszámolják költségnek). szerintem ez így van rendben. amikor extrém magas coaching díjakról hallok, akkor mindig elborzadok. nem tudok azonosulni ezzel az árképzéssel.
lehet, hogy sokan hülyének tartanak, de legalább az értékrendemnek megfelelően tudom végezni a munkámat és nem kell rosszul éreznem magam. az sem zavar, ha nem leszek taknyosan gazdag…
szép kép
evezzünk át könnyedebb vizekre! a legkedvencebb kedvencem, a depeche mode a héten beiktatásra került a rock n roll hall of fame-be. jár a taps!
a beszéd
nagyon jó hangulatú videóban köszönték meg a jelenleg is aktív tagok a megtiszteltetést, amelyben dave gahan kiemelte, hogy a legfontosabb eredmény, amit elértek az együttessel, hogy a zenéjükkel összehozták az embereket:
"music really brings people together, and god knows we need that more today than it seems any other time"
most amikor kb. kiégtem a hírektől, újra letöröltem a telefonomról a facebook appot (csak a 2 éves haC szülinapi live miatt került vissza rövid időre) és bezártam az összes böngésző ablakot ahol korábban a híreket olvasgattam, tényleg nem bírok mást a fejembe tenni, mint jófajta muzsikákat.
eljött az ideje, hogy harmadszor is megtekintsem a zseniális anton corbijn által készített SPIRITS In The Forest című dokumetum-koncertfilm hibridet, ami a csodálatos képi világon kívül annyiban úttörő, hogy nem direkt az együttesről szól, hanem a rajongókról és az összetartozásról. a story röviden annyi, hogy a világ különböző pontjairól bemutatnak néhány dm rajongót, akik elmesélik, hogy az ő életükben milyen szerepet játszott az együttes zenéje, majd a turné berlini zárókoncertre utaztatják őket, ahol együtt sírnak és nevetnek.
csodálatos történetek, tényleg érdemes megnézni akkor is, ha nem vagy olyan die hard fan, mint én!
fent van az ituneson, a google play movies-on és gondolom másutt is
amúgy a fent már említett anton corbijn (a dm fotósából kreatív vezetőjévé vált holland arc, aki 1986 óta határozza meg az együttes erős imidzsét) a karácsony közeledtével kidobott egy <2000 limitált példányszámú dedikált fotóalbumot DM by AC címmel. jeleztem is rögtön a feleségemnek, hogy megvan mit kérek karácsonyra.
a lelkesedésem sajnos csak addig volt a tetőfokán, amíg meg nem láttam, hogy laza 750 EUR-ba kerül a cucc. a legdurvább, hogy már rég mind el is kelt….
bakancslistám nincs, de azért van néhány dolog, amire nagyon vágyom még ebben az életben. lehet, hogy gyerekes, de szeretnék lego figuraként megjelenni a világban - ez az egyik. a másik, hogy maga a mester, anton corbijn készítsen rólam egy fotósorozatot.
gyanítom, hogy ez sosem fog bekövetkezni, de azzal vígasztalom magam, hogy 4 évvel ezelőtt, amikor stockholmban volt a 1,2,3,4 című kiállítása, akkor elmentem a feleségemmel a fotografiska múzeumba megtekinteni a tárlatot éééééééés….
amikor beültünk a büfébe, akkor a mellettünk lévő asztalnál kit látok? igen, a mestert magát. oda is mentem, beszélgettünk néhány szót, majd jött az elmaradhatatlan közös fotó. a legszebb az volt a történetben, hogy a nagyon gyéren világított kávézóban egyből megfogta az egyik csillárt, maga felé fordította amint a feleségemmel pózolt és ennyit mondott: “lighting is everything”
hogy ne csak egyetlen együttest ajánlgassak a mai hírlevélben ideteszem az idei év másik nagy kedvencét a beastie boys story-t.
ez pedig spike jonze remekműve, ami szintén formabontó a műfajban, mert ez egy “élő dokumentumfilm”. ez azt jelenti, hogy a bboys ma is élő két tagja egy színpadon közönség előtt élőben nézi és kommentálja a hátuk mögött kivetített doksi filmet. eléggé klassz!
kalózoktól is "kölcsönözhető"
ez mondjuk emlékeztet a bezzeg a svédek!? podcastemre is, amiben 2020-ban felolvasom a 8 éve íródó blogomat és reflektálok a stockholmba költözésünk történetére.
na bocsánat, hogy ilyen hosszú voltam, remélem nem volt elvesztegetett idő ez a néhány perc!
szép hétvégét és ne feledjük, hogy a saját világunkban az van, amit mi beleteszünk.
peace out
andrás