HH129 🦸 “halottak a hősök, de én…”
szia kedves olvasó!
ma egy érzelmileg vegyes hírlevelet olvasol. az első részben nem tudok elmenni az izraeli borzalmak mellett. másfél évig éltem ott, rettenetesen megviselnek a terrorról, háborúról szóló hírek, ember legyen a talpán, aki ilyenkor nem inog meg érzelmileg, mentálisan.
sokat segít nekem, hogy járok kreatív írásra, ahol ki tudok adni magamból mindent. elég erős az eheti téma, ha nem vagy rá felkészülve, akkor ugorhatsz egyből a következő (podcast) rovathoz.
a történetemhez illusztrációképpen ideteszem a lányom 12 éves izraeli barátnőjének a rajzát:
"halottak a hősök, de én sosem voltam az” (PUF)
miután alig egy évvel a letelepedés után besorozták az izraeli hadseregbe a 2000-es intifada idején, bán andrás szélsebesen visszaköltözött budapestre. nem változtatta vissza családnevét braunra az alija során, tisztelegve a haláltábort túlélő nagyapja előtt. nem akarta akár fegyverrel is megvédeni herzl tivadar és sokmillió zsidó álmát. nem volt cionista.
nem érezte, hogy bármely nemzetért képes volna fegyvert fogni. nem tudta elképzelni, hogy egy háborúban a hazáért harcoljon.
nem volt nagy hazafi, a magyarság eszméjével sosem tudott azonosulni.
nem volt büszke ősei történelmére. nem értette, miért haltak annyian hősi halált az elmúlt évszázadokban. nem értette miért tért vissza a nagyapja mauthasuenből abba az országba, ahol honfitársai bevagonozták és a koncentrációs táborba küldték. nem értette, hogyan tud visszailleszkedni abba a társadalomba 40 kilóra lesoványodva, miután szinte a teljes családja füstté vált.
nem értette a nagyanyját, aki szőkére festett hajjal, nagy kereszt medállal a nyakában, hamis papírokkal bujkált végig pesten a vészkorszakban. ő elmenekült volna a helyükben.
talán helyettük menekült el izraelbe, ahonnan aztán elmenekült anno a háború elől.
budapesten nem lépett be semmilyen civil szervezetbe, nem alapított pártot, nem csatlakozott helyi közösségekhez. nem emelte fel a hangját, amikor a vészkorszakot idéző jeleket látott. inkább elmenekült újra, egészen stockholmig.
nem kereste a kinti magyarok társaságát, nem akart asszimilálódni. nem akart olyan klubhoz tartozni, ahová felvennék tagnak. szabad akart lenni, de nem sikerült neki.
az ukrán háború kitörésekor nem utazott magyarországra, hogy segítsen. nem kent szendvicseket a pályaudvaron. nem fogadott be menekülteket, nem gyűjtött adományokat és nem adott vért.
az izraeli terrortámadás híre sokkal jobban megviselte, nem volt képes még ezt is emelt fővel elviselni. pedig nem is volt ott a kinti rokonaival - csak lélekben.
ha nem menekült volna el huszonöt évesen a katonaság elől, akkor most talán gázában kéne embereket ölnie az önvédelem nevében. de ehhez nincs bátorsága.
ahhoz volt csupán, hogy kiírja a facebookra:
“nem látom, hogy mindenki kapkodva kitenné az izraeli zászlót a profilképére #szelektívszolidaritás 🇮🇱”
aztán a második komment után inkább törölte az egész bejegyzést a francba…"
podcast
a legfrissebb részben elmesélem, milyen lenne az, ha egy az üzleti életben sikeres, ám embertelen főnök otthon, a gyereknevelésben is a cégnél bevált módszereket alkalmazná.
hallgasd meg, hátha ráismersz egy ismerősödre, vagy ne adj isten a saját apádra!
az eheti szösszenet nagyon jól rímel a múlt szerdán megjelent 112. epizódra, amelyben a pokoli főnökökről beszélgettem az elsőkönyves Modla Zsuzsannával.
amúgy gőzerővel beindult az őszi podcast szezon, ha még nem vetted volna észre a végtelem kontenttengerben. szuper beszélgetések jöttek és jönnek ki, ha esetleg hiányoltad volna a csatornán a hosszú beszélgetéseket.
november 9-én pedig pesten élő felvétellel ünnepeljük a HAC 5. szülinapját. gyere el te is, és szerepelj az adásban - ha van kedved. részletek, jegy előrendelés itt: HAC005
zene
a brit tudósok kimutatták, hogy 40 felett az ember már nem nyitott új zenék befogadására. ezt a jelenséget magamon is rendszeresen tapasztalom, leginkább a régi kedvenc együtteseim újonnan megjelenő albumai jelentenek nóvumot az életemben.
de azért vannak kivételek, mint a múlt héten fellobbant friss rajongásom a fiatal, cuki, szupertehetséges cserihanna iránt, akire már úgy is tekintek, mint egy lehetséges - számomra szimpatikus - idol a kiskamasz lányomnak.
a most megjelent kikötő című albumán rengeteg erős szám van, okos szövegekkel, de a Mayer Zolika számomra magasan kiemelkedik a mezőnyből:
tök jó, hogy vannak új és igényes magyar zenék!
kordokumentum
a popkultúra történelemben szerintem a 90-es éveknél nem sok erősebb évtized volt. pont akkor voltam fiatal felnőtt, így nagy örömmel fogyasztok bármilyen dokumentumfilmet erről a korszakról.
a netflixen megjelent négyrészes Beckham dokumentumfilm sorozat azoknak is érdekes lehet, akik nem szeretik a focit. ráadásul van egy nagyon erős mentálhigiénés vonal is benne, iszonyat durva bullyinggal, manipulatív vezetőedzőkkel és a szupersztárság minden árnyoldalával. csodás képet kapunk arról a korszakról, amikor a focisták lettek az új rocksztárok és a biznisz leuralta a sportot + spice girls.
a sorozat nézése közben számtalanszor ledöbbentem azon, hogy Beckham mennyire kétlábbal a földön jár, mennyire szimpatikus faszi. 5/5 nálam.
ennyi volt mára ez a vegyesfelvágott.
vigyázzatok magatokra, egymásra!
üdv
andrás
Kedves András, ez inkább egy pszichológusnak való önfeltárás, amire tényleg nem voltam felékészülve. Nem kell hősnek lenni, és sem biztos, hogy harcolnék fegyverrel bármilyen cél érdekében, de sok más módja is van a támogatásnak, és Te ezeket is sorban elveted. Innentől nem igazán értem, hogy mit akarsz mondani? Érzelmileg megérint a téma, mert nem csinálsz semmit?