azt még nem is meséltem, hogy első barátnőm apja a 90-es évek elején a tan kapuja buddhista főiskola dékánja, később rektora volt. nagyon szerettem a palit, ő is engem. sokat tanultam tőle 17 évesen. nekem egy teljesen új világ nyílt meg általa. sokat ültünk a VII. kerületi konyhájukban, teáztunk, cigitünk és beszélgettünk. nem volt ritkaság, hogy megjelentek a buddhista haverjai és én hirtelen 5-6 nagyon okos ember között találtam magam, ahol csak figyeltem és próbáltam magamba szívni a tudást.
HH3 🍂 minden mindennel