Nagyon örültem ennek a ma reggeli írásodnak András!
Egyből meg is néztem ezt a beszélgetést is, amit belinkeltél és rázoomoltam egy, a saját magam számára visszatérő tanulságra. Van a reménynek egy nagyon jó, "szerény" definíciója, amit Becky Chambers is kerülget, amikor arról beszél, hogy sosem fogjuk megoldani az összes problémát, de ez még nem ok a csüggedésre. Nem egy rendkívüli főszereplő fogja megmenteni a világot, hanem az apró figyelmességek és az egymásra való odafigyelés az, amire szükség van. Ezért is imádom, amikor egy másik interjúban arról beszél, hogy gyerekkorában mekkora hatással volt rá a Star Wars, de nem azon mélázott, hogy Han Solo meg Leia vajon mit csinálnak a két film között, hanem hogy a rohamosztagosok miről beszélgetnek unalmukban és hogy milyenek a hétköznapjai konyhásnéninek a Halálcsillagon. A kötet, amit most olvasol (Record of a Spaceborn Few) pont egy ilyen központi főszereplő nélküli sztori.
Na és long story short arra akarok kilyukadni, hogy ez a fajta hopepunk milyen nagyszerű gyógyír nemcsak a cinizmusra, de a türelmetlenségre, a hübriszre és az arroganciára is (márpedig nekem van mindegyikből bőven). Nekem erről az a pár sor jut eszembe, amik A Hobbit zárósorai: hónapokkal a nagy kaland után Gandalf betér Bilbóhoz és a reggeli romjai fölött merengenek. Sajnos most csak angolult találtam meg hirtelen az idézetet, de remélem, így is élvezhető:
"- Surely you don’t disbelieve the prophecies, because you had a hand in bringing them about yourself? You don’t really suppose, do you, that all your adventures and escapes were managed by mere luck, just for your sole benefit? You are a very fine person, Mr. Baggins, and I am very fond of you; but you are only quite a little fellow in a wide world after all!
- Thank goodness! - said Bilbo laughing, and handed him the tobacco-jar."
A világot nem én fogom megváltani, és ez számomra egy megnyugtató tény a jobb pillanataimban. Nem fogon tudni hétről hétre visszamérni, hogy milyen pozitív hatásom van a világban. De amit teszek, az igenis számít és minél szerényebben és kitartóbban teszem, annál könnyebb lesz mindenki másnak. Az én kedvességemere és odafigyelésemre szükség van akkor is, ha száz év múlva senki nem fog emlékezni rám.
ha már így belejöttem az influencelésbe, akkor én szeretném ajánlani az első Becky Chambers kötetet ("Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz") az #olvasslipót könyvklub számára elolvasásra! Ez a kötet annak idején még csak angolul létezett, amikor a Hopepunk könyvklubot csináltuk, de most már magyarul is olvasható 🙂
Üdvözletem! Ha megengedi, akkor több részre is reagálnék.
"...így kell szétbombázni egy társadalmat, szép munka!"
Ez annyira igaz. Örülök, hogy valaki megfogalmazta ezt. Bárcsak én is így megtudnám fogalmazni a gondolataimat.
"hónapok óta fontolgatom, hogy visszavonulok a meta platformokról" -> én most az IG-n inaktiváltam magam egy időre (2 napja tart ez), kíváncsi leszek, hogy ez hova vezet majd.
Viszont van egy ilyen podcastnak csúfolt bohóckodásom, ami miatt muszáj az online jelenlét, így ezt ilyen 22-es csapdájának érzem.
"azt sem bánom, ha megerősítesz abban, hogy ennek a hírlevélnek és a podcastnak van bármiféle pozitív hatása rád…"
Természetesen van pozitív hatása. Engem mindig elgondolkodtat egy-egy mondat/kijelentés.
Én is azt érzem, hogy az apátia ellen kell valamit tenni, így megpróbálom erre terelgetni a podcastomat is, hogy eltereljem egy pár perc erejéig az emberek figyelmét. Hiszen ki ne szeretne egy aranyos aranyvakondról hallgatni? Nemde?
Nagyon örültem ennek a ma reggeli írásodnak András!
Egyből meg is néztem ezt a beszélgetést is, amit belinkeltél és rázoomoltam egy, a saját magam számára visszatérő tanulságra. Van a reménynek egy nagyon jó, "szerény" definíciója, amit Becky Chambers is kerülget, amikor arról beszél, hogy sosem fogjuk megoldani az összes problémát, de ez még nem ok a csüggedésre. Nem egy rendkívüli főszereplő fogja megmenteni a világot, hanem az apró figyelmességek és az egymásra való odafigyelés az, amire szükség van. Ezért is imádom, amikor egy másik interjúban arról beszél, hogy gyerekkorában mekkora hatással volt rá a Star Wars, de nem azon mélázott, hogy Han Solo meg Leia vajon mit csinálnak a két film között, hanem hogy a rohamosztagosok miről beszélgetnek unalmukban és hogy milyenek a hétköznapjai konyhásnéninek a Halálcsillagon. A kötet, amit most olvasol (Record of a Spaceborn Few) pont egy ilyen központi főszereplő nélküli sztori.
Na és long story short arra akarok kilyukadni, hogy ez a fajta hopepunk milyen nagyszerű gyógyír nemcsak a cinizmusra, de a türelmetlenségre, a hübriszre és az arroganciára is (márpedig nekem van mindegyikből bőven). Nekem erről az a pár sor jut eszembe, amik A Hobbit zárósorai: hónapokkal a nagy kaland után Gandalf betér Bilbóhoz és a reggeli romjai fölött merengenek. Sajnos most csak angolult találtam meg hirtelen az idézetet, de remélem, így is élvezhető:
"- Surely you don’t disbelieve the prophecies, because you had a hand in bringing them about yourself? You don’t really suppose, do you, that all your adventures and escapes were managed by mere luck, just for your sole benefit? You are a very fine person, Mr. Baggins, and I am very fond of you; but you are only quite a little fellow in a wide world after all!
- Thank goodness! - said Bilbo laughing, and handed him the tobacco-jar."
A világot nem én fogom megváltani, és ez számomra egy megnyugtató tény a jobb pillanataimban. Nem fogon tudni hétről hétre visszamérni, hogy milyen pozitív hatásom van a világban. De amit teszek, az igenis számít és minél szerényebben és kitartóbban teszem, annál könnyebb lesz mindenki másnak. Az én kedvességemere és odafigyelésemre szükség van akkor is, ha száz év múlva senki nem fog emlékezni rám.
szuper, köszi ezt a kommentet (is)
képzeld, amikor először próbákoztunk a Fabrikban könyvklubbal, Bálinntal egyébként, annak abszolút hopepunk iránya volt!!!!
ez egy igazi influencer ez a Bálint 😅
😄
ha már így belejöttem az influencelésbe, akkor én szeretném ajánlani az első Becky Chambers kötetet ("Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz") az #olvasslipót könyvklub számára elolvasásra! Ez a kötet annak idején még csak angolul létezett, amikor a Hopepunk könyvklubot csináltuk, de most már magyarul is olvasható 🙂
Deal!!!
Meg is érkezett a könyv Sándor napra. Elkötelezzeten támogat a család, érzelmi stabilitásom megőrzésében. Remélem a humor segít majd. :)
Üdvözletem! Ha megengedi, akkor több részre is reagálnék.
"...így kell szétbombázni egy társadalmat, szép munka!"
Ez annyira igaz. Örülök, hogy valaki megfogalmazta ezt. Bárcsak én is így megtudnám fogalmazni a gondolataimat.
"hónapok óta fontolgatom, hogy visszavonulok a meta platformokról" -> én most az IG-n inaktiváltam magam egy időre (2 napja tart ez), kíváncsi leszek, hogy ez hova vezet majd.
Viszont van egy ilyen podcastnak csúfolt bohóckodásom, ami miatt muszáj az online jelenlét, így ezt ilyen 22-es csapdájának érzem.
"azt sem bánom, ha megerősítesz abban, hogy ennek a hírlevélnek és a podcastnak van bármiféle pozitív hatása rád…"
Természetesen van pozitív hatása. Engem mindig elgondolkodtat egy-egy mondat/kijelentés.
Én is azt érzem, hogy az apátia ellen kell valamit tenni, így megpróbálom erre terelgetni a podcastomat is, hogy eltereljem egy pár perc erejéig az emberek figyelmét. Hiszen ki ne szeretne egy aranyos aranyvakondról hallgatni? Nemde?
köszi Áron. én is azt mondom magamnak, h a podcastek miatt vagyok fent metan. te melyiket csinálod?
Tudomány-ON podcastot próbálgatom terelgetni. Legalább próbálkozok.